Csalás miatt emelt vádat egy pécsi nő ellen a Pécsi Járási Ügyészség. A vádlott nyelvvizsga-felkészítéssel hitegette a célszemélyt, amivel sikerült pénzt kicsalnia tőle.
A per szerint a feltételes elkövető 2019 augusztusában vállalta el a sértett személy angol nyelvvizsga-felkészítését. Elsőként az óradíjban egyeztek meg, majd a vádlott elvállalta a sértett nyelvvizsga-jelentkezésének lebonyolítását is, amiért a sértett 75.000 Ft-ot adott át.
Ezt követően a vádlott azt állította, hogy a sértett személynek a felkészüléshez szüksége lesz egy tankönyvcsomagra is, amely intézkedésért további 40.000 Ft-ot kapott az elkövető. Még ebben az évben a vádlott jelezte a sértett felé, hogy az egyetem szervezésében tolmács tanfolyam is indul, ami ugyancsak hasznos lehet a sértett személy számára, amely kijelentésért a vádlott ezúttal 60.000 Ft-ot kapott.
fotó: pexels.com
2020 januárjában a vádlott ismét jelezte a sértett felé, hogy lehetősége van részt venni az Egyesült Államokban egy államilag támogatott nyelvtanfolyamon – mindössze 300.000 forintért. Hosszas győzködést követően a vádlottnak sikerült ezt a pénzösszeget is kicsalnia a sértett személytől.
Pár héttel később a vádlott egy újabb lehetőséggel állt elő: a sértettnek ismételten lehetősége van részt vennie egy külföldi nyelvtanfolyamon, csupán a szállást kell kifizetnie, ami további 120.000 forintba fog kerülni. A sértett ezt az összeget is átadta a vádlottnak.
Összegezve: a per szerint a vádlott 2019 szeptemberétől egészen 2020 nyaráig folyamatosan hitegette a sértettet. Ez idő alatt megkörnyékezte, majd kisebb-nagyobb pénzösszegeket csalt ki a sértett személytől. A vád leírja, hogy az elkövető hazudott a nyelvvizsga időpontjáról, a tankönyvcsomagról és az amerikai utazásról is, majd mindezek után elérhetetlenné vált a sértett személy számára, aki a pert követően sem kapta vissza a vádlottnak átadott pénzösszegeket.
Forrás: Bama.hu