A kormány által bevezetett gazdasági akcióterv a felsőoktatásra is nagy hatással van: a diplomához április óta nem szükséges a nyelvvizsga.
A koronavírus miatt fennálló veszélyhelyzet kapcsán bevezetett gazdaságvédelmi akcióterv részét képezi az a törvénymódosítás, miszerint azok a tanulók, akik 2020. augusztus 31-ig záróvizsgát tesznek, azoknak nem lesz szüksége a már előzetesen törvénybe foglalt nyelvvizsgára a diplomájuk megszerzéséhez. Az intézkedésnek hála, áprilisban közel 75 ezer nyelvvizsga-bizonyítványra váró tanuló vehette át diplomáját – írta közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
Statisztikák alapján az elmúlt hónapokban több mint százezer új diplomást eredményezett a nyelvvizsgamentesség.
Pontos számot ugyan nem tudunk, de Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős államtitkára nagyjából 81 ezerre tette a már április óta átvett diplomák számát. A nyelvvizsgamentes diplomázás bevezetése a gazdasági akcióterv első intézkedései között szerepelt.
A nyelvvizsgamentesség határidejének módosításáról egyelőre semmit nem tudni.
A gazdaságvédelmi intézkedésekről beszélve Palkovics László további rendeletek működését is ismertette, ez az Innovációs és Technológiai Minisztérium bejegyzései között olvasható.