Megnyitotta kapuit a Debrecenben található koreai kulturális központ

A Debrecenben található Szedzsong Királyi Intézet szeretettel várja a koreai nyelv és a koreai kultúra iránt érdeklődőket.

A Debreceni Szedzsong Király Intézet kurzusai a nyelvtanulás mellett a koreai kultúra és a nemzeti gasztronómia ismereteit is igyekeznek átadni az érdeklődő számára.

A Debreceni Nyári Egyetem 2016 óta tart koreai nyelvkurzusokat. Eddigi tapasztalatok alapján a 2019/2020-as tanévben a koreai volt az egyik legnépszerűbb az idegen nyelvek között.

Szaffkó Péter, a Nyári Egyetem igazgatójának elmondása alapján az intézmény 2019 őszén beadott pályázata kapcsán indíthatta be a már várva várt Szedzsong Király Intézet működését. Az igazgató szerint az elmúlt félév alatt legalább négy darab 60 órás kurzuson kell koreai nyelvet oktatni mintegy 45-50 tanulónak, ezek mellett pedig két kulturális eseményt is meg kell szervezni (előbbi egy nyelvi verseny, utóbbi pedig egy koreai gasztronómiáról szóló esemény).

A Debreceni Szedzsong Király Intézet elsősorban az egyetem főépületében fog működni, az intézet munkáját pedig Szaffkó Péter igazgató fogja irányítani. Az adminisztrációs munkát Do Jung, a nyelvoktatást pedig az igen népszerű Choi Miae fogja végezni.

Érdekesség, hogy hazánkban elsőként 2012-ben Budapesten nyitották meg a Szedzsong Király Intézetet működtető Koreai Kulturális Központot.

A Szedzsong Király Intézetek Alapítványa 2007-ben kezdte meg működését Dél-Koreában, mára pedig közel 200 intézménye létezik több mint 70 országban. Az alapítvány elsősorban a koreai nyelv elsajátítását helyezi előtérbe, de fontosnak tartja a nemzet kultúrájának bemutatását és ismertetését is. Az intézetek túlnyomó többsége Ázsiában található; Amerikában 30, Európában 40, Afrikában és az óceániai térségben pedig 4-4 nyelvi-kulturális intézmény helyezkedik el.

A Debreceni Szedzsong Király Intézet minden időpontban várja a koreai nyelvtudás és a koreai kultúra iránt érdeklődő látogatóit. További információkért érdeklődjön a Debreceni Nyári Egyetem honlapján.