A nyelvvizsgázók jelentős többsége a tavaszi időszakban ad számot tudásáról. Móric József, az egyik helyi nyelviskola vezetője elmondta, évről évre nő azoknak is az aránya, akik angolból vizsgáznak.
Két éve is foglalkozott stábunk a tavaszi nyelvvizsgaszezonnal, akkor a vizsgázók mintegy 60 százaléka tette le a vizsgát az érintett időszakban. Móric József szerint ez az arány évről évre nő, most már 65 százalék dönt úgy, hogy ilyenkor írásbelizik és szóbelizik. Az elmúlt években a felsőoktatási intézmények maguk dönthettek arról, hogy megkövetelik-e a nyelvvizsgát a diplomához, emiatt jelentősen csökkent a főiskolás, egyetemista vizsgázók aránya. A felvételinél azonban többletpontot jelent a bizonyítvány, így Móric József szerint egyre fiatalabban igyekeznek azt megszerezni a diákok.
– Nem ritka már, hogy éppen betölti a 14. életévét a vizsgázó és már vizsgázik is. De 15 éves korban nagyon sokan, rettentően sokan vizsgáznak, tehát a kilenc-tizedik évfolyamos korosztályban nagyon sokan vizsgáznak – mondta el Móric József, a Dialóg Nyelviskola igazgatója.
További részletek a kanizsamediahaz.hu cikkében olvashatóak.