Már több ezer diplomát állítottak ki nyelvvizsga nélkül

Van olyan felsőoktatási intézmény, ahol ebben a tanévben 1400 végzős hallgató kaphatja meg diplomáját a nyelvvizsgamentességnek köszönhetően.


A járványhelyzet következtében idén is felmentésben részesülnek azok a hallgatók, akik nem tudták megszerezni nyelvvizsgájukat diplomájuk átvételéhez, ugyanis három hete fogadta el a kormány az idei nyelvvizsga-amnesztiáról szóló rendeletet. Ez azt jelenti, hogy azok a hallgatók, akik 2020. szeptember 1-je és 2021. augusztus 31-e között tesznek sikeres záróvizsgát, azok nyelvvizsga nélkül is átvehetik diplomájukat.

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) szerint idén

nagyjából 25 ezer hallgatónak kellett volna lemondania diplomájáról, ha nincs ez a könnyítés.

fotó: unsplash.com


A vizsgaközpontok véleménye

A Pécsi Tudományegyetemen körülbelül 1400 vizsgázót érint a döntés – közölte az Eduline-nal az intézmény. Ez a végzősök nagyjából negyven százalékát jelenti, de azt is hozzátették, hogy a nyelvvizsga-mentesség miatt diplomázók számát csak a záróvizsgák után tudják majd pontosítani. Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára korábban azt nyilatkozta, hogy augusztus 31-ig várhatóan 50 ezren szereznének diplomát, közülük nagyjából 20 ezer hallgatónak nincs meg az ehhez szükséges nyelvvizsgája.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) a 2021-es tavaszi szemeszter végén nagyjából 700, nyelvvizsgát még nem szerzett hallgató veheti át diplomáját. Hozzátették, hogy idén körülbelül 20 ezren kaphatnak diplomát nyelvvizsgamentességgel, a 700 ELTE-s hallgató ennek 3,5 százaléka, miközben az intézményben az ország összes hallgatójának 10,7 százaléka tanul.

A Szegedi Tudományegyetemen 576 hallgató kaphat diplomát nyelvvizsga nélkül idén, míg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) várhatóan közel 300, a Miskolci Egyetemen pedig összesen közel 380 hallgatót érint a nyelvvizsgamentesség.


Megoldás a hiányos nyelvtudásra?

Még ha a tavaly és idén is elfogadott rendelet meg is oldotta a bent ragadt diplomák problémáját, szakemberek szerint továbbra is fontos, hogy a felsőoktatásban tanulók hiányos nyelvtudásával foglalkozni kell. A HÖOK áprilisi felmérése szerint ugyanis éppen azokon a területeken magas a nyelvvizsgával nem rendelkezők aránya, amelyek gazdasági vagy éppen társadalmi szempontból fontosak.

Több megoldási javaslat is felmerült az elmúlt időben. Zsakay Gábor, a TELC magyarországi központjának vezetője szerint ideje lenne módosítani a diplomák kiadásának nyelvvizsga-követelményein, hiszen bizonyos szakokon elegendő lenne a B1-es vagy akár az A2-es nyelvvizsga is.

„Intézményenként, illetve azokon belül szakonként kellene meghatározni, milyen szintű nyelvvizsgához kössük a diplomát. A képzések egy részén maradhatna a mostani B2-es elvárás, más képzéseken – úgy, ahogy most is – akár C1-es nyelvvizsgát is kérhetnének az egyetemek. Számos szakon azonban elegendő lenne a B1-es vagy akár az A2-es nyelvvizsga is”.

Az ötlet egyébként nem újdonság, az elmúlt években már többször is előkerült. Legutóbb az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vetette fel a nyelvvizsga-követelmények lazításának lehetőségét.

Forrás: Eduline