Nagyjából 25 ezer beragadt diplomáról lehet idén szó

A tavaly áprilisban meghozott nyelvvizsga-amnesztiára vonatkozó rendelet kimondta, hogy akik 2020. augusztus 31-ig záróvizsgát tesznek, azok nyelvvizsga nélkül is megkaphatják oklevelüket. A nyelvvizsga megszerzése alóli kibúvásra idén nincs lehetőség.


A végzősök körülbelül 35 százalékának nincsen középfokú nyelvvizsgája; ez derült ki abból az intézményi felmérésből, amelyet áprilisban végeztünk – mondta az Eduline-nak Budai Marcell, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) sajtófőnöke. Ez nagyjából 25 ezer átvehetetlen diplomát jelenthet a 2021-ben végző főiskolai vagy egyetemi évfolyamok számára, hiszen oklevelüket nem vehetik át azok a vizsgázók, akik nem szerzik meg a végzésükhöz szükséges nyelvvizsga-bizonyítványt.

Ahogy egyik cikkünkben már említettük, az Innovációs és Technológiai Minisztérium nem készül újabb nyelvvizsga-amnesztiára. A HÖOK sajtófőnökének elmondása alapján az utóbbi időben állandó egyeztetés folyt a minisztériummal, és bár nem vetik el a nyelvvizsga-bizonyítvány értékét és a nyelvtudás fontosságát, mégis inkább azt javasolják, hogy a kormány idén is hunyjon szemet a nyelvvizsga-követelmény felett.

fotó: MTI

Az Oktatási Hivatal nyilvános adatai alapján elmondható, hogy az alapképzések majdnem ötödében jellemző az, hogy a hallgatók a tanulmányok megkezdésétől számított hét-kilenc év elteltével sem tudták megszerezni a diplomához szükséges nyelvvizsgát.

A statisztikából az is kiderül, hogy a hallgatók által megszerzett nyelvvizsgák több mint háromnegyede középfokú. A legtöbb felsőfokú nyelvvizsgával alapszakon a bölcsészek, osztatlan képzésen pedig a műszaki karok hallgatói rendelkeznek.

A nyelvvizsga-amnesztia következtében közel 110 ezer diplomát állítottak ki tavaly. 2020 nyarán egyébként országosan 86 ezer nyelvvizsgát tettek le, ezek közel kétharmada lett sikeres.

Az idén is bevezetésre még nem kerülő nyelvvizsgamentesség kérdésével az Eduline kereste az ITM-et, de a minisztérium nem válaszolt.

Forrás: Eduline