Miért éri meg letenni a nyelvvizsgát?

A válasz egyszerű: a mai világban már elengedhetetlen a nyelvtudás, és ha ezt a képességet egy hivatalos dokumentummal is tudjuk igazolni, az nagyban hozzájárul majd a sikeres iskolai vagy munkahelyi felvételihez. Na persze a járványhelyzet idején az egyetemi hallgatók nyelvvizsgamentességet élveznek a diploma átvételénél, ennek ellenére nem árt tudni, hogy ez nem mindig lesz így.


„A nyelvvizsga az egyetemi felvételinél mindenképpen előnyhöz juttat: a középfokúért 28 többletpontot, a komplex, felsőfokú nyelvvizsgáért pedig 40 pontot kapnak a diákok. Számítanunk kell arra is, hogy nem lesz mindig nyelvvizsga amnesztia sem. A járvány sem tart örökké, így nem fogják végleg eltörölni a nyelvvizsgakötelezettséget

– mondta ezt Juba-Nagy Ágnes, a Don’t Panic Nyelviskola hálózat szakmai vezetője a Ridikül.hu-nak.

A hivatalos jogszabály alapján elmondható, hogy a hőn áhított diploma megszerzéséhez kötelező a legalább B2-es, avagy középfokú nyelvvizsga megszerzése, sőt, vannak szakok amelyek diplomájának megszerzéséhez szaknyelvi vizsgát kell tenni.

Mondani sem kell, hogy aki külföldi továbbtanuláson gondolkozik, annak bizony szükséges a minimum B2-es szintű nyelvtudás megszerzése. Néhány szak esetében (például az orvosin) akár a C1-es szint is kötelező lehet a sikeres felvételihez.

A továbbtanulással kapcsolatos nyelvtudás mellett azt is fontos megemlíteni, hogy a hazai munkavállaláshoz is sok esetben szükséges egy hivatalos bizonyítvány, amely igazolja az általunk megszerzett nyelvtudást.

nyelvvizsga.hu, nyelvtanulás, tanulás a nyelvvizsgára, nyelvtudás, iskolai nyelvtanulás

fotó: pexels.com


Gyakori a sikeres nyelvvizsga

Aki nem szeretné, vagy már nincs lehetősége közoktatásban megtanulni az általa választott nyelvet, annak nagyjából havi 30 ezer forintot kell rászánnia a nyelvtanulásra. A nyelvtanulás mellett a nyelvvizsga díjával is kell számolni, ami nem minden esetben számít kiadásnak, hiszen az első, sikeres nyelvvizsga díját az állam visszatéríti a 35 év alatti személyek számára.

„Egy komplex (tehát szóbeli és írásbeli részt is tartalmazó) nyelvvizsga ára 35 és 45 ezer forint közt mozog. Valamivel alacsonyabb, ha a két részből csak az egyiket tesszük le: ekkor 22-26 ezer forintba kerül, de látható, hogy a komplex nyelvvizsga anyagilag is jobban megéri. Persze, 18 éves korban ennyi pénzt is nehéz előteremteni, de leveszi a vállunkról a terhet, ha tudjuk, hogy az állam ezt az összeget visszatéríti”

– tette hozzá a Don’t Panic Nyelviskola hálózat szakmai vezetője.

A nyelvvizsga megszerzéséhez nem szükséges a tökéletes nyelvtudás, hiszen már 60 százalék is elegendő ahhoz, hogy megkaphassuk nyelvvizsga-bizonyítványunkat. A jelenlegi statisztika alapján egyébként a nyelvvizsgák 65 százaléka sikeres.

Forrás: Ridikul.hu