A Liga olasz párt bejelentette, hogy visszavonja azt a törvényjavaslatot, amellyel korlátozni akarták az olasz nyelvben terjedő nemi esélyegyenlőséget. A javaslat a politikusokat és a nyelvészeket is megosztotta.
Hétfő délutáni közleményében a Liga azt írta, hogy a törvényjavaslat a párt egyik szenátorának személyes kezdeményezése volt.
„A párt vezetősége, köztük a Liga szenátusi frakcióvezetője, Massimiliano Romeo nem osztja a törvényjavaslatot, amely semmilyen módon nem képviseli a Liga állásfoglalását, ezért azonnali visszavonását kérte”
– olvasható a párt közlésében.
A korábban a Liga politikusa, Manfredo Potenti szenátor által benyújtott törvényjavaslat véget akar vetni az utóbbi időben elterjedt gyakorlatnak, miszerint a korábban kizárólag hímnemben használt tisztségek nevét nőnemben is használják, ha a pozíciót nem férfi, hanem nő tölti be.
A kezdeményezés szerint a hivatali, közigazgatási nyelvezetben, ha például miniszterről, polgármesterről, ügyvédről, egyetemet vezető rektorról van szó, minden esetben hímnemet kell használni. A nem hivatalos dokumentumokra a szabály nem vonatkozik.
forrás: pexels.com
A szenátor hangoztatta, hogy nem az esélyegyenlőség, hanem annak túlzásai ellen kíván fellépni, amelyek sértik az intézményes nyelvhasználatot. Hangoztatta: az olasz nyelv épségét akarja megőrizni azzal, hogy korlátot szabna annak az iránynak, amely a hivatalos megnevezéseket “a kor (…) érzékenységéhez próbálja igazítani”.
Manfredo Potenti úgy vélte, felesleges hímnemet és nőnemet is használni ugyanarra a hivatali pozícióra, amikor elegendő egyetlen nyelvtani forma.
A törvényjavaslat ezertől ötezer euróig terjedő pénzbírságot írt elő a hímnem helyett nőnemet használóknak.
A kérdés évtizedek óta napirenden szerepel Olaszországban: 1986-ban a Craxi-kormány esélyegyenlőségi minisztere, Alma Sabatini vezette be, hogy nők esetében nőnemet kell használni tisztségek megjelölésére. Attól kezdve a hivatalos állást betöltő nők szabadon választhattak, hogy nőnemben vagy hímnemben akarják használni megszólításukat.
Ha érdekel a téma és úgy érzed, hogy maradt még kérdésed ezzel kapcsolatban, akkor érdemes ellátogatnod oldalunk Hasznos infók menüpontjára is, ahol további nyelvvizsgával kapcsolatos kérdésekre kaphatsz választ. Ha pedig a nyelvtanulással kapcsolatban esetleg angol vagy német nyelv felé szeretnél orientálódni, akkor oldalunk Nyelvtanulás menüpontjában találhatsz angol és német nyelvű szintfelmérőket, különféle tananyagokat, szószedeteket, illetve a nyelvtanulást és vizsgázást segítő tippeket és trükköket!
Végül de nem utolsó sorban: ha nyelvvizsgára készülsz, de még nem választottad ki a számodra megfelelő nyelvvizsgaközpontot és vizsgarendszert, akkor az előbbi kiválasztásában nagy segítségedre lesz a Nyelvvizsgaközpontok aloldalunk, ha pedig az utóbbival kapcsolatban lennének kételyeid, akkor a Nyelvvizsgák összehasonlítása menüpontot Neked találtuk ki!
Forrás: MTI