Közel negyvenezerrel kevesebben jelentkeztek tavaly nyelvvizsgára

2020-ban 86 ezren futottak neki a nyelvvizsga-bizonyítvány megszerzésének, míg ez a szám egy átlagos évben nagyjából 115–120 ezerre tehető.

Az Oktatási Hivatal adatait a Világgazdaság ismertette hétfői számában. A pontos adatok fényében kiderül, hogy a 86 ezer nyelvvizsgázó közül tavaly 59 ezren szereztek nyelvvizsga-bizonyítványt, míg egy évvel korábban 124 ezer próbálkozóból 82 ezren zárták sikeresen nyelvvizsgájukat – a legtöbben angol és német nyelvből.

Rozgonyi Zoltán, a Nyelvtudásért Egyesület elnökének és az Euroexam vizsgaközpont vezetőjének hétfőn tett kijelentése alapján idén a nyelvtanárok a 2017–2018-as évhez hasonló számokat várnak, ami 115–120 ezer vizsgázót jelent majd. Az elnök elárulta, hogy jellemzően a vizsgák 60-65 százaléka szokott sikerrel záródni.

Hozzátette: mivel a nyelvvizsgamentes diplomaszerzéshez kapcsolódó felmentés csak egyszeri megoldásként szolgált, ezért azok a felsőoktatásban résztvevő tanulók, akiknek még nincs nyelvvizsga a birtokukban, azok idén nem kaphatják meg diplomájukat.

Forrás: Világgazdaság