Idén már nagyobb összeget lehet visszaigényelni a sikeres nyelvvizsga után

Nagy-Vargha Zsófia a fiatalok támogatását szolgáló intézkedésekről elmondta, az első sikeres nyelvvizsga díjának visszatérítése alapvetően 35 éves korig jár, de gyermekvállalás esetén megszűnik a korhatár.

A korábbi 50 ezer forintról 58 ezer forintra emelkedett januártól az első sikeres nyelvvizsga díjához nyújtott kormányzati támogatás

– közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) fiatalokért felelős helyettes államtitkára múlt hét szerdán az M1 aktuális csatorna műsorában.

Ugyanez igaz a fiatalok jogosítványszerzésének támogatására is – folytatta, hozzátéve: a sikeres KRESZ vizsga díját 25 ezer forintos értékhatárig visszafizetik a húsz év alattiaknak, de aki kisgyermekkel van otthon – legyen szó akár egy gyeden lévő nagyszülőről – korhatár nélkül élhet a támogatási formával.


nyelvvizsga.hu, közös tanulás, egyetemisták laptopon tanulnak, nyelvvizsga készülés közösen

forrás: pexels.com


A visszatérítendő vizsgadíj összegének növekedése egyébként várható volt, hiszen az elmúlt hetekben több mint tízezer forinttal drágultak a középfokú (B2-es) nyelvvizsgák árai. A legnépszerűbb nyelvvizsgaközpontokban egy komplex nyelvvizsga már 45-55 ezer forintba kerül. A visszaigénylésre a bizonyítvány kiállításának napjától kereken egy éven belül van lehetőség. Ha a vizsgázó nem komplex, hanem részvizsgákat szeretne tenni, akkor a díj visszaigényléséhez a második részvizsga napját kell figyelembe venni.

Mi a visszaigénylés menete?

Az első lépés az, hogy az érdekelt személy rendelkezzen a vizsgadíj befizetésének igazolásával. Ezek után ki kell tölteni egy kérvényt, amiben meg kell adni a személyes és a nyelvvizsgára vonatkozó adatokat, majd ha ez megvan, akkor az illetőnek le kell írnia számlaszámát és bankja nevét, ahova a visszaigényelt összeg fog kerülni.

Postai kézbesítés esetén a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóságához (postacím: Budapest, 1820) kell elküldeni a kitöltött kérvényt. Ha postai kézbesítés helyett online ügyintézésről lenne szó, akkor vagy Ügyfélkapura, illetve telefonos azonosításra vagy eSzemélyi okmányra lesz szüksége az érdekelt személynek.

Az első sikeres nyelvvizsgához nyújtott támogatásról ezen a linken keresztül lehet bővebben olvasni, a támogatáshoz szükséges papíralapú formanyomtatványt pedig erre a linkre kattintva lehet elérni.


Ha érdekel a téma és úgy érzed, hogy maradt még kérdésed ezzel kapcsolatban, akkor érdemes ellátogatnod oldalunk Hasznos infók menüpontjára is, ahol további nyelvvizsgával kapcsolatos kérdésekre kaphatsz választ. Ha pedig a nyelvtanulással kapcsolatban esetleg angol vagy német nyelv felé szeretnél orientálódni, akkor oldalunk Nyelvtanulás menüpontjában találhatsz angol és német nyelvű szintfelmérőket, különféle tananyagokat, szószedeteket, illetve a nyelvtanulást és vizsgázást segítő tippeket és trükköket!

Végül de nem utolsó sorban: ha nyelvvizsgára készülsz, de még nem választottad ki a számodra megfelelő nyelvvizsgaközpontot és vizsgarendszert, akkor az előbbi kiválasztásában nagy segítségedre lesz a Nyelvvizsgaközpontok aloldalunk, ha pedig az utóbbival kapcsolatban lennének kételyeid, akkor a Nyelvvizsgák összehasonlítása menüpontot Neked találtuk ki!

Forrás: MTI