Hoppá! Lebuktak a vizsgáztatók?

Jogerősen elítéltek mintegy száz vádlottat, akik a sikeres nyelvvizsgáért egyenként több százezer forint kenőpénzt fogadtak el több ezer vizsgázótól több mint egy évtized alatt – tudatta a Budapest Környéki Törvényszék.


2002-ben már létezett egy csoport, amely más bűncselekmények mellett akkreditált nyelvvizsga bizonyítványok vesztegetéssel történő megszerzésére specializálódott. Akiknek nyelvvizsgára volt szükségük, azoknak felajánlották, hogy kenőpénzért biztosítják az írásbeli feladatok megoldását, a szóbeli vizsgán pedig a vizsgázók nyelvtudásától függetlenül olyan pontszámot fognak nekik adni, amellyel megfelelnek a vizsgán.

A vizsgákon résztvevők előre ismert feladatokat oldottak meg, illetve előre egyeztetett kérdésekre adtak választ. A papírok megszerzését Pest megyei és budapesti nyelviskolák dolgozói is segítették. Ezzel a módszerrel több mint egy évtizeden keresztül biztosították kenőpénzért a sikeres nyelvvizsgát ügyfeleiknek.

A vádlottak elsősorban nyelvvizsgaközpontok alkalmazásában álltak. Közvetítőkön keresztül kerestek fel olyan személyeket, akik főként angol vagy német nyelvből, közép vagy felsőfokú nyelvvizsgát akartak tenni. Egy komplex vizsgáért 2002 után nagyjából 215 ezer forintot kértek a vizsgázótól, de volt, aki ennek az összegnek a négyszeresét fizette ki.


nyelvvizsga.hu, lefizetés, pénz átadása az asztal alatt, korrupció

forrás: freepik.com


Nem marad büntetlenül

A Monori Járásbíróság 2021. szeptember 6-án kihirdetett elsőfokú ítéletében az elsőrendű vádlottat vesztegetés elfogadása miatt 2 év – 3 év próbaidőre – felfüggesztett börtönnel, pénzbüntetéssel, a nyelvvizsgáztatástól, mint foglalkozástól végleges eltiltással és 27 millió 580 ezer forint vagyonelkobzással sújtotta.

További 19 vádlott esetében az elsőfokú bíróság – személyenként eltérő módon – megállapította többrendbeli vesztegetés elfogadását, vesztegetést, befolyással üzérkedést, társtettesként elkövetett közokirat-hamisítást, illetve részben felbujtóként elkövetett befolyással üzérkedést és e vádlottakat másféltől két évig terjedő felfüggesztett börtönre, pénzbüntetésre és a bűncselekmény útján szerzett vagyon elkobzására ítélte.

A bíróság mind a 120 vádlott vonatkozásában vesztegetési cselekményben hozott elmarasztaló ítéletet, mindemellett több vádlottal szemben megállapította a befolyással üzérkedést, illetve a közokirat-hamisítást, s ezért pénzbüntetésre és a bűncselekmény útján szerzett vagyon elkobzására ítélte, illetve megrovásban részesítette. Egy vádlottat felmentett a vád alól.


Ha érdekel a téma és úgy érzed, hogy maradt még kérdésed ezzel kapcsolatban, akkor érdemes ellátogatnod oldalunk Hasznos infók menüpontjára is, ahol további nyelvvizsgával kapcsolatos kérdésekre kaphatsz választ. Ha pedig a nyelvtanulással kapcsolatban esetleg angol vagy német nyelv felé szeretnél orientálódni, akkor oldalunk Nyelvtanulás menüpontjában találhatsz angol és német nyelvű szintfelmérőket, különféle tananyagokat, szószedeteket, illetve a nyelvtanulást és vizsgázást segítő tippeket és trükköket!

Végül de nem utolsó sorban: ha nyelvvizsgára készülsz, de még nem választottad ki a számodra megfelelő nyelvvizsgaközpontot és vizsgarendszert, akkor az előbbi kiválasztásában nagy segítségedre lesz a Nyelvvizsgaközpontok aloldalunk, ha pedig az utóbbival kapcsolatban lennének kételyeid, akkor a Nyelvvizsgák összehasonlítása menüpontot Neked találtuk ki!

Forrás: MTI