Hogyan lehet visszaigényelni az első sikeres nyelvvizsga díját?

A jelenleg hatályos kormányrendelet alapján a 2018. január elseje után tett B2-es és C1-es vizsgák díját lehet visszaigényelni, kizárólag 35 év aluli személyeknek. Hogy hogyan? Erre a kérdésre keressük a választ cikkünkben.


Azt már most érdemes leszögezni, hogy csak és kizárólag a sikeres nyelvvizsga díját lehet visszaigényelni. A visszaigénylés nem teszi ingyenessé a nyelvvizsgát, hiszen a vizsgadíjat mindenképpen be kell fizetni, majd ha az érintett személy első nyelvvizsgája sikerrel zárul, akkor ezt követően a szükséges formanyomtatvány kitöltésével és a megfelelő címre való elküldéssel elkezdheti a nyelvvizsga díjának visszaigénylését a vizsgázó.

Ahogy azt a cikket bemutató sorokban is írtuk, csak akkor lehet visszaigényelni a nyelvvizsga díját, ha az illető személy még nem múlt el 35 éves. A visszaigénylésre a bizonyítvány kiállításának napjától kereken egy éven belül van lehetőség. Ha a vizsgázó nem komplex, hanem részvizsgákat szeretne tenni, akkor a díj visszaigényléséhez a második részvizsga napját kell figyelembe venni.

nyelvvizsga.hu, tanulás, nyelvvizsga tanulás, tanuló diák az asztalnál

forrás: pexels.com


Mekkora összeget lehet visszakapni?

A nyelvvizsga díjával kapcsolatos támogatás mértéke a vizsga vagy az emelt szintű nyelvi érettségi díjától függ, de legfeljebb az adott évben érvényes minimálbér 25 százalékát teszi ki. Ez 2022-ben maximum 50 ezer forint.

Mi a visszaigénylés menete?

Az első lépés az, hogy az érdekelt személy rendelkezzen a vizsgadíj befizetésének igazolásával. Ezek után ki kell tölteni egy kérvényt, amiben meg kell adni a személyes és a nyelvvizsgára vonatkozó adatokat, majd ha ez megvan, akkor az illetőnek le kell írnia számlaszámát és bankja nevét, ahova a visszaigényelt összeg fog kerülni.

Postai kézbesítés esetén a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóságához (postacím: Budapest, 1820) kell elküldeni a kitöltött kérvényt. Ha postai kézbesítés helyett online ügyintézésről lenne szó, akkor vagy Ügyfélkapura, illetve telefonos azonosításra vagy eSzemélyi okmányra lesz szüksége az érdekelt személynek.

Az első sikeres nyelvvizsgához nyújtott támogatásról ezen a linken keresztül lehet bővebben olvasni, a támogatáshoz szükséges papíralapú formanyomtatványt pedig erre a linkre kattintva lehet elérni.


Ha érdekel a téma és úgy érzed, hogy maradt még kérdésed ezzel kapcsolatban, akkor érdemes ellátogatnod oldalunk Hasznos infók menüpontjára is, ahol további nyelvvizsgával kapcsolatos kérdésekre kaphatsz választ. Ha pedig a nyelvtanulással kapcsolatban esetleg angol vagy német nyelv felé szeretnél orientálódni, akkor oldalunk Nyelvtanulás menüpontjában találhatsz angol és német nyelvű szintfelmérőket, különféle tananyagokat, szószedeteket, illetve a nyelvtanulást és vizsgázást segítő tippeket és trükköket!

És végül de nem utolsó sorban: ha nyelvvizsgára készülsz, de még nem választottad ki a számodra megfelelő nyelvvizsgaközpontot és vizsgarendszert, akkor az előbbi kiválasztásában nagy segítségedre lesz a Nyelvvizsgaközpontok aloldalunk, ha pedig az utóbbival kapcsolatban lennének kételyeid, akkor a Nyelvvizsgák összehasonlítása menüpontot Neked találtuk ki!

Forrás: Eduline.hu