Érdekességek az emelt szintű nyelvi érettségiről

Az emelt szintű nyelvi érettségi egyre nagyobb jelentőséggel bír a továbbtanulni vágyó diákok számára, hiszen nem csak többletpontot jelent a felvételi eljárás során, hanem a nyelvtudás fejlesztésében is komoly szerepet játszik. Mostani cikkünkben szeretnénk részletesen bemutatni hogy pontosan mit takar egy emelt szintű nyelvi érettségi, milyen nehézségekkel kell szembenézniük a vállalkozó szellemű diákoknak, valamint hogy milyen szintű nyelvtudást igazol az emelt szintű érettségivel egyenértékű nyelvvizsga.


A jelenleg is érvényes, a Közös Európai Referenciakeret (KER) által kiadott jogszabály szerint az emelt szintű nyelvi érettségi egy B2-es szintű (avagy középfokú) nyelvvizsgával egyenértékű. Ez azt jelenti, hogy a sikeres vizsgát tett személy képes a mindennapi helyzetekben boldogulni, hosszabb szövegeket megérteni, illetve képes összefüggően kommunikálni és érvelni az adott nyelven.

Az emelt szintű érettségi értelemszerűen magasabb elvárásokat is jelent mint egy középszintű érettségi. A vizsga négy alapkészséget mér:

  1. írott szövegértés,
  2. hallás utáni szövegértés,
  3. íráskészség
  4. és szóbeli kifejezőkészség.

Az emelt szintű nyelvi érettségi megszerzése számos nehézséget jelenthet a diákok számára, hiszen alapos felkészülést és széleskörű nyelvi kompetenciákat követel meg. Az alábbiakban bemutatjuk a legfőbb kihívásokat, amelyekkel a diákok szembesülhetnek a vizsga során:

  • Szélesebb szókincs és bonyolult nyelvtan: az emelt szintű vizsga jóval összetettebb szókincset és magasabb szintű nyelvtani ismereteket igényel. Nem elegendő az alapvető kifejezések és nyelvtani szerkezetek ismerete; szükséges az árnyaltabb, precízebb nyelvhasználat.
  • Olvasott szövegértés: az olvasott szöveg sokszor hosszabb és nehezebben érthető, amely gyakran tartalmaz összetett mondatszerkezeteket és kevésbé ismert szavakat. A témák is sokkal változatosabbak, hiszen a hétköznapi témák mellett nem ritka a tudományos vagy társadalmi kérdéseket is feszegető cikkek vagy bejegyzések felsorolása sem.
  • Hallás utáni szövegértés: a hallás utáni feladatokban a diákoknak különböző akcentusokkal és változatos beszédhelyzetekkel kell megbirkózniuk. A beszélők gyakran gyorsan, természetes tempóban beszélnek, ami további kihívást jelenthet a megértés szempontjából.
  • Írásbeli kifejezőkészség: az írásbeli feladatok során a diákoknak bonyolultabb, feszesebben struktúrált szövegeket kell alkotniuk, mint például esszéket, leveleket vagy érvelő szövegeket. A logikus szövegfelépítés és a megfelelő nyelvi stílus alkalmazása kiemelten fontos.
  • Szóbeli vizsga: Az emelt szintű szóbeli érettségi során a diákoknak folyamatosan és koherensen kell kommunikálniuk. A vizsga legtöbbször beszélgetésből és önálló témakifejtésből áll, ahol a hallgató nyelvtani rugalmasságát, szókincsét és érvelési készségét is mérik.

nyelvvizsga.hu, szójáték, angol szójáték, angol szókirakós

forrás: pexels.com


Hány pontot ér az emelt szintű nyelvi érettségi a felvételin?

Az emelt szintű nyelvi érettségi nemcsak a nyelvtudás szempontjából bír nagy jelentőséggel, hanem komoly előnyt jelenthet a felvételi eljárásban is. A jelenlegi felvételi szabályok szerint az emelt szintű nyelvi érettségi vizsga eredménye jelentős pontokat adhat a felvételi összpontszámhoz. Amennyiben a diák eléri a 45%-os teljesítményt az emelt szintű nyelvi érettségin, 50 többletpontot kap, ami nagyban fog hozzájárulni a sikeres egyetemi felvételihez.

Ez a többletpont különösen azok számára fontos, akik olyan egyetemekre, karokra jelentkeznek, ahol magas pontszám szükséges a bejutáshoz. A plusz 50 pont döntő lehet a felvételi eredmény szempontjából, és jelentős előnyt nyújthat a felvételi versenyben.


Milyen szintű nyelvvizsgának felel meg az emelt szintű nyelvi érettségi?

Ahogy azt cikkünk elején kiemeltük már, az emelt szintű nyelvi érettségi egy B2-es (középfokú) komplex nyelvvizsgának felel meg. Ez a szint azzal egyenértékű, amit egy középfokú nyelvvizsga során mérnek, azaz a vizsgázó képes összetett szövegek megértésére, azok létrehozására, illetve képes folyamatosan és nyelvtanilag helyesen kommunikálni szóban és írásban egyaránt.

Bár az emelt szintű nyelvi érettségi nem helyettesíti automatikusan a hivatalos nyelvvizsgát, egyes egyetemek elfogadják a sikeres emelt szintű nyelvi érettségit a nyelvvizsga követelmények teljesítéseként. Természetesen érdemes minden esetben utánajárni az adott felsőoktatási intézmény nyelvi-elvárásainak a további kellemetlenségek vagy félreértések elkerülésének érdekében.


Ha érdekel a téma és úgy érzed, hogy maradt még kérdésed ezzel kapcsolatban, akkor érdemes ellátogatnod oldalunk Hasznos infók menüpontjára is, ahol további nyelvvizsgával kapcsolatos kérdésekre kaphatsz választ. Ha pedig a nyelvtanulással kapcsolatban esetleg angol vagy német nyelv felé szeretnél orientálódni, akkor oldalunk Nyelvtanulás menüpontjában találhatsz angol és német nyelvű szintfelmérőket, különféle tananyagokat, szószedeteket, illetve a nyelvtanulást és vizsgázást segítő tippeket és trükköket!

Végül de nem utolsó sorban: ha nyelvvizsgára készülsz, de még nem választottad ki a számodra megfelelő nyelvvizsgaközpontot és vizsgarendszert, akkor az előbbi kiválasztásában nagy segítségedre lesz a Nyelvvizsgaközpontok aloldalunk, ha pedig az utóbbival kapcsolatban lennének kételyeid, akkor a Nyelvvizsgák összehasonlítása menüpontot Neked találtuk ki!